Negyedik fejezet

Ne haragudjatok, hogy csak most írok, de nagyon elfoglalt voltam mostanában. Ígérem mindent be fogok pótolni! :) Viszont aminek én nagyon örülök, hogy már több, mint 350-en látogattátok meg a blogomat! Remélem ez után is minél többen fogják, fogjátok. <3 
Mostantól szerintem kicsit lefogom lassítani a történteket, hiszen eddig annyira siettettem a dolgokat, feleslegesen. Ugyanis van időm. Merem azt is remélni, hogy ez nem jelent nektek problémát, ha esetleg mégis, írjátok meg nyugodtan :)
Lehet kissé zavaró illetve feltűnő lesz a váltás az időkben de eddig múlt időben írtam, mivel a múltról mesélt, most azonban már a jelenben fogok. Várom a visszajelzéseket mindenkitől! 
Csók*




A meglepi estre felvettem egy fekete mini ruhácskát, kis masnival az oldalán, hajamat begöndörítettem és kentem magamra a szokásosnál egy kicsit több sminket. Ezzel úgy gondoltam kész is vagyok. Húgom is hasonlóan kicsípte magát csak ő egy sötétkék ruhát vett fel. Anya meg is lepődött, hogy hirtelen milyen csinosak tudunk lenni.
Amikor megérkeztünk a mexikói étterembe, körülnéztünk a téren, minden olyan volt mint amilyen az emlékeimben van a hasonló helyekről. Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Imádtam, imádtuk a mexikói kajákat és a mexikói hangulatot. Egyik gyereknapra a szüleink ki is vittek minket Mexikóba, csak nem egy napra, hanem két hétre. Nagyon élveztük minden napját, és szívesen visszamennénk oda akármikor.
Kaptunk kalapokat, aminek kifejezetten örültem, majd leültünk enni. Elkezdtünk beszélgetni mindenféle témáról; fiúkról, barátokról, az itteni életünkről. Elmeséltem, hogy tetszik nekem a szomszéd srác, és hogy a többiekkel is milyen jó barátok lettünk Karinnal. Barátokat még nem igazán találtunk, de azt hiszem, ahogy elkezdődik a suli, amit már nagyon várok, egyre több lesz. Anya mindeközben azt is elmondta, hogy szeretne nekem a 17. születésnapomra rendezni egy kerti partit, ahová akárkit meghívhatok. Igazából mivel még alig ismerünk itt pár embert, túl sok személyre nem számíthat a bulimon, de ahogyan a srácokat ismerem, így is lehet jó hangulat.
Még körülbelül másfél óráig ott ültünk az étteremben, majd elmentünk sétálni a  parkba. Igen, a parkba. A parktól mindig rossz érzés fog el, és feltör bennem a bűntudat. De anyuék megnyugtattak,.. minden rendben van. Nem, nincs..de elhitették velem. Még sétáltunk egy darabig majd olyan este 9 fele haza értünk. Mivel nagyon hosszú volt ez a nap, ezért csak átöltöztem, rendbe szedtem kicsit magam és lefeküdtem aludni.
Olyan 11 óra fele csörögni kezdett a telefonom. Káromkodások mellett felvettem a telefont és beleszóltam:
- Haló?
- Ó, szia Emili. Felkeltettelek? - érdeklődött az illető a telefon másik feléről. Legszívesebben kinyomtam volna egyből a telefont, hiszen rendkívül fáradt voltam, de ehelyett inkább morcosan válaszoltam a kérdésére.
- Igen, de már mindegy - vágtam rá közönyösen - De most már mond csak, ki vagy és mit szeretnél? - kíváncsiskodtam, ugyanis eléggé ismerős volt a fiú hangja.
- Ja igen, Zayn vagyok. Nem gondoltam, hogy már alszol..Ne haragudj rám.
- Nem haragszom, de elmondod miért hívtál?
- Persze, arra számítottam, tudunk egy kicsit dumálni. De ha már késő van akkor mi lenne ha holnap összefutnánk?
- Oké, benne vagyok. - nyitottam tágabbra szemeimet, mert tényleg felkeltette a dolog az érdeklődésemet. Magamban már sokszor gondolkoztam azon, mit is csinálnánk mi ketten, együtt. Így hát rá kérdeztem, ő mit akar.  - Mit szeretnél csinálni?
- Medencézzünk! - mondta, és éreztem a hangján, ahogy elmosolyodik. Valószínűleg örült neki annak hogy rábíztam a programválasztást, mert így kedvére tehet. - Gyere vagy gyertek át Karinnal holnap 3 óra fele.
- Rendben van, jóéjt Zayn. - vettem rövidre a szót, majd kinyomtam a telefont és széles vigyorral az arcomon álomba szenderültem.
Reggel kifejezetten nyúzottan keltem. Nem is mertem bemenni a mosdóba, féltem milyen látvány fogad, amint a tükörbe állok. Körbenéztem a házba, keresve húgomat, szólni neki a medencés dologról. Azonban sehol sem találtam, pedig az egész házat végig kutattam. Gondoltam elment anyuval dolgozni, vagy a fene tudja, elment valahova amiről nekem nem szólt, ezért fogtam magam és elindultam enni valamit. Mikor a hűtőt nyitottam akkor vettem észre a kis rózsaszín cetlit amin az ált: Karin eljött velem dolgozni, ne nagyon keresd. Délután itthon vagyunk, vigyázz magadra. Sok puszi. 
Valahogy sejtettem - gondoltam és kipakoltam valami ehetőt a hűtőből. Mivel már dél volt, miszerint vége a kedvenc műsoromnak, amit reggel valamit este játszanak le a tévében, nem ültem le elé. Inkább felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat. A közösségi oldalakon nem találtam semmi érdekeset, szokás szerint, ezért beindítottam valami filmet amit a movies mappában találtam meg.
Több, mint másfél óráig ültem a képernyő előtt, mivel nagyon elragadott a film. Két lány Párizsba utazott az egyik lány unokatestvérének a lakásába, mivel egyik kedvenc bandájuknak a turnéját követik. Azonban a két lány találkozik a reptéren egy sráccal, aki megtudja azáltal, hogy hazaviszi őket, a lakásuk pontos címét. Mivel a fiú kereskedőknek dolgozik, így könnyen továbbadja az adatokat társainak, akik elkapják a két lányt, és elviszik őket. Ugyanis Párizsban ez időkben leánykereskedelem folyik. Az főszereplő lány édesapja egész életében terrorelhárítóként dolgozik, és így is, hogy nyugdíjas lett azóta, lánya keresésére, valamint megmentésére indul... 
Mikor vége lett a filmnek, rápillantottam az órámra, ami ekkorra már egy óra negyvenkettőt mutatott, gondoltam gyorsan lezuhanyzom és utána elkezdek készülődni a Zaynnel való találkozásra.
Felkötöttem egy kontyba a hajamat, hiszen a vízben úgyis csak zavarna, ha az arcomba lóg. Így pedig lehet megúszom, hogy a hajam vizes legyen. Felvettem a legújabb bikinimet, ami legjobban passzol a vörös hajamhoz, a fürdőruha fölé egy egyszerű nyárias fehér ruhát húztam.
Mivel én mindenhova legalább 10 perccel hamarabb érkezek, óra ötvenkor már a bejárati ajtónkat zártam kulcsra. Kerítés a mi kis városunkban nem igazán van, hiszen ez egy felettébb biztonságos hely, így könnyedén átsétáltam a pázsitunkon a szomszéd kapujáig, nekik ugyanis van. Nem azért mert olyan sűrűn törnének be, de azért az senkinek sem lenne jó, ha a rajongók megtudnák, hogy itt lakik a híres One Direction és csoportokba tömörülnének egyből az ajtójuk előtt.

~ Na és ez után gondolkozik el az ember azon, vajon minket miért engednek ennyire közel magukhoz a srácok? Én az a fajta lány voltam mióta csak élek, és még most is ehhez ragaszkodom, miszerint lehet minden ember egyforma. Sosem viselkedtem bohóc módjára amikor megláttam egy hírességet, és mivel anyu a divatszakmában él, néhai édesapám pedig filmrendezőként dolgozott, viszonylag sokkal futottam már össze kisebb korom óta. Volt egy barátnőm is, Sam, aki egy roppantul híres modell. Vele ugyanúgy tudtam viselkedni, mint az összes többi barátnőmmel. Sajnos Sam külföldre költözött azóta pedig nem tartjuk a kapcsolatot, de hasonlóképpen barátként tudnék kezelni akármilyen "sztárt". Viszont egyvalamibe sohasem gondoltam bele. Milyen lehet egy híres, átkozottul helyes énekessel járni. Mindig is csak azon volt a hangsúly, hogy esetleg barátomnak tudok fogadni egy nálam híresebb embert, de közelebbi kapcsolatról nem is álmodoztam. Húgom meg mivel már szerepelt apám egyik filmjében, ő is elég ismertnek számít. Szóval mi cseppet sem számítunk hétköznapi sikítozó rajongóknak, akik bármit megtennének még egy használt zsebkendőért, ha azt kedvenc sztárjuk használta. ~

Mikor megnyomom a csengőt az ajtón kívül is hallom a kellemes zenéjét. Kicsit el is bambulok miközben várom, hogy valaki ajtót nyisson, de ebből Zayn széles vigyorral az arcán kissé hangosabbra sikerült köszönése ébreszt fel.
- Óóó, szia Emili. - odalép hozzám és átölel szorosan. A hasamban pillangók szállingóznak a fejemben pedig minden összekavarodik. Többször is ölelt már át Zayn. De mindig egyre jobb és jobb érzés ilyen közel tudni magamhoz. Nem járunk, és azt hiszem nem is vagyok szerelmes belé, de annál inkább vonzódom hozzá. Szeretem a közelségét.
- Szia - köszönök neki én is mikor már engedett a szorításból. Betessékelt a házba mire én körülnéztem, azonban furcsa módon nem látok senkit sem ott. - Többiek?
- Nincsenek itthon. Legtöbben a barátnőjükkel vannak, bár szerintem Niall valami gyorsétteremben tömi magát. - erre a kijelentésére halkan felnevetek és ő is elvigyorodik. Kicsit komolyabbra veszi a szót de a szája szélén még mindig ott ül az az apró mosoly. - Na, kimegyünk?
Bólintok, majd kiindulunk a hátsó udvarra, ahol a hatalmas medence található. Zayn ledobja magáról a pólóját amibe én teljesen mértékben belepirulok. Volt már barátom akinek láttam a felsőtestét többször is ruha nélkül, azonban Zayn-nél ez egészen más. Én sem értem pontosan mitől viselkedem így, de a ruhámat magamról én nem merem levenni. Zayn néz rám tágra nyílt szemekkel mikor felbukkan a víz alól - Nem jössz?
Rá mosolygok és leülök a medence szélére még mindig ruhában. Ő mellém úszik karjával rátámaszkodik a medence párkányára és azzal az igéző barna szemét az enyéimbe fúrja. Komolynak látszik egészen addig míg egy huncut vigyorral a szája sarkában felteszi a kérdést - Csak nem szégyenlős vagy?
Úgy érzem teljesen elvörösödik az egész arcom, ezért szemeimet lesütöm. Nem merek válaszolni, talán hülyének néz. Összeszedem magam, majd mosolyogva rákacsintottam - Nem, dehogy.
- Akkor miért nem jössz be..? - kérdezősködik tovább...jogosan, hiszen még mindig rajtam van a fehér ruhám amit nem igazán szeretnék levenni, mert túl sokat engedne láttatni a testemből. Sosem voltam igazán megelégedve az alakommal. Nem vagyok igazán vékony, viszont túlsúlyosnak sem nevezném magamat. Rengetegen mondták, hogy büszke lehetnék rá, hiszen nagyon is kegyes volt hozzám a természet. Nem, ez nem azt jelenti, hogy a legtöbb helyen eltúlzottan méretes vagyok, inkább csak az a pont jó kategória. Hallottam már dolgokat, miszerint a fiúk a nagy mellű nőket kedvelik, azonban a férfiakról hallottak ezeket a tényeket cáfolják. Ők állítólag azokhoz inkább vonzódnak ami pont illik egy nő alakjához.
- Ha nem jössz be, magam doblak a vízbe - szól rám fenyegetőbben Zayn, mire azt sem tudom, mit is válaszolhatnék. Csak hebegek-habogok valami olyasmit, hogy fogalmam sincs jó ötlet-e levenni ruhámat, majd körülnézek a kerten. A következő pár másodperc eseménye szörnyen gyorsan lejátszódtak. Zayn kimászik a medencéből odajön mögém, felkap az ölébe majd velem együtt a vízbe veti magát. Majdnem egy fél percbe telt mire rendesen ki tudtam kászálódni a medence szélére, hogy kicsit összeszedjem magam.
- Még most sem veszed le a ruhádat? Hiszen már nem sok mindent takar - néz rám kajánul mire én végignézek bőrig ázott testemen amin testhez simul fehér ruhám és minden látszik ami alatta van.
- De, lehet jobban járnék - mosolygok rá ezúttal én is majd a vizes ruhámat kiteszem a medence mellett lévő székre. Zayn oda úszik mellém és mélyen a szemembe vájja az övéit. Ó, azok a gyönyörű barna szemek. Ráteszi a kezét a oldalamra amelybe egyből beleremegek. Biztatóan rám mosolyog, majd pár centiméterrel lejjebb csúztatja kézfejét amely ezúttal a csípőmön időzik el. Közelebb hajol hozzám, száját az enyémre illeszti, és olyan édesen mint még fiú sohasem csókot lehel ajkaimra. Liba bőr fut végig egész testemen mikor az egyszerű csókunkból csókolózás lesz. Egyik kezét a hátamra teszi, a másikkal pedig a csípőmnél fogva közelebb húz magához. Az én eddig testem mellett heverő karjaimat a nyaka köré fonom. Mikor kezemet mellkasára csúztatom Zayn parányit eltávolodik tőlem. Érdeklődően végig néz rajtam, majd felteszi a kérdést - Te is annyira szeretnéd ezt mint én? - Nem gondolkodtat el, hogy mire gondolhat, hiszen minden világos, azonban mégsem bírom szólásra nyitni a számat. Félőn mosolyogva felpillantok rá, majd egy apró bólintással jelzem, szeretném folytatni amit abbahagytunk. De még mielőtt Zayn újra megpuszilná a számat megszólal az az ismerősen kellemes dal, ami azt jelzi, valaki csengetett.