Már vagy egy hónap telt el apu halála óta. Nagyon lassan teltek a napok. Nem tudtam magammal már mit kezdeni. Sírtam, zokogtam, alig mentem ki itthonról. Zayn elég sokszor járt át hozzánk, volt amikor a fiúkat is hozta magával. Nem hülyéskedtek, tudták, komoly dolog ami történt. Karinnak körülbelül két hét utána mondtuk csak el. Elkeseredett, magába fordult. Azóta szerintem nem is hagyta el a szobáját. Anya vitt fel neki étel, italt. Nem foglalkozott semmivel és senkivel. Tegnap viszont lejött, beszéltünk. Átbeszéltünk mindent. Az elmúlt egy hónapot, és az azelőttieket is. Kissé sajnáltattuk magunkat. De később elhatároztuk, nem élhetünk így örökké. Apa biztosan haragudna azért, ha gyászolva, fekete hétköznapokkal élnénk le az életünket. Ő mindig vidám volt, mindig nevetett, szórakoztatott. Szerette ha mosolygunk. Az ő szavaival 'szerelmes vagyok a nevetésetekbe'.. Mi pedig szerettük őt, szerettük és most és szeretjük. Örökké szeretni fogjuk, nem lehetne nála jobb apánk. És attól, hogy kitérünk a szürke napjainkból, még hiányozni fog, és rengeteget fogunk rá gondolni. Csak változtatunk, egy kicsit másabb életet kezdünk el..
- Lányok nekem most mennem kell.. vigyázzatok magatokra! - köszönt el anyu, majd nyomott egy-egy puszit az arcunkra.
- Mit csináljunk Emili? Annyit ültünk már itthon. - mondta a kishúgom szomorúan.
- Talán ki kéne mozdulnunk... menjünk át a szomszédba - ajánlottam fel kis mosollyal. Elmentem lezuhanyozni és felvettem egy virágmintás szoknyát egy fehér ujjatlannal. Kentem magamra egy kis sminket, és kiengedve hagytam göndör vörös hajamat, amit mellesleg imádok. Mire elkészültem már Karin is kész volt, így elindultunk. Megcsörgettem Zayn-t, hogy ha nem gond átugrunk. Természetesen nem jelentett nekik gondot.
- Mi a helyzet csajok? - üdvözölt Harry ahogy beléptünk az ajtón. - Kezdünk feléledni, azt hiszem - nyögte ki a húgom. - Gyertek játszunk valamit, tudjunk meg titkos dolgokat a másikról.. hmm - nézett ránk rafináltan Zayn.
Legalább nem unatkozunk, és nem kell önsajnáltatásba merülnünk - gondoltam..
- Mit szeretnétek? Activity, Felelsz vagy mersz vagy valami más?
- Legyen felelsz vagy mersz! - kiabált Liam - Én is játszok!
Elkezdtünk játszani, mindenféle hülyeséget kérdeztek és kellett csinálnunk. Egyszer rajtam volt a sor, és Karin kérdezett.. - Nos nővérkém, felelsz vagy mersz? - nézett rám gonoszan. - Talán merek..
- Áhááá, remek. - nevetett fel.. - Csókold meg Zayn-t. - jelentette ki, mintha ez csak alapvető kérés lenne.
Összenéztünk Zaynnel.. rám kacsintott. Megijedtem. Akarja-e vajon. Ha nem miért kacsintott volna?! Erőt vettem magamon, oda csúsztam mellé. - Akarod? - súgtam a fülébe, miközben kicsit elpirultam. - Mindennél jobban - válaszolta. Beleremegtem a válaszába. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Megfogta a derekamat, közelebb húzott magához. Nem tarthatott sokáig a csókunk, de nagyon élveztem. Ránéztem Zayn-re. Mosolygott. Tényleg, őszintén mosolygott. Megfogta a kezem és a fülembe súgta - Akarod máskor is? - a szívem hevesen kalapált. Hirtelen azt sem tudtam mit mondhatnék erre. Nem kellett gondolkodnom a válaszon. Egyértelmű volt. Mégis féltem kimondani. Biztos azt hiszi nem tudom eldönteni. Majd bólintottam egyet, és lesütöttem a szemem. Tényleg akartam. Megölelt, magamba szívtam az illatát, mint ahogyan az első alkalommal a parkban. Úgy éreztem itt szeretnék maradni, így, vele. De mivel a többiek szóltak, hogy folytassuk engedett az ölelésből, lazán átkarolta az oldalamat. Így játszottunk még hosszabb ideig. De egyszer feltört bennem egy érzés. Hiányérzet. Kimentem a konyhába tölteni magamnak egy pohár vizet. Rosszul éreztem magam. Szédültem. - Emili jól vagy? Jézusom nagyon elsápadtál.... - nézett rám aggódóan azokkal a gyönyörű barna szemeivel Zayn. - Szerinted rossz ötlet volt? - kérdeztem tőle teljes komolysággal. - Miről beszélsz? - biztosan tudta mire gondolok, csak várta, hogy én mondjam ki. - A csókunkra..szerinted.. - Nem! - vágott közbe.. - Emili, én nem bántam meg, semmit. Az utána lévő kérdésemet sem. Meg kéne ezt beszélnünk egy nyugisabb helyen. Nem gondolod? - nézett mélyen a szemembe.. - De, nem ártana - válaszoltam halkabban. - Rendben, de most menjünk vissza hozzájuk. Oké? - Persze - bólintottam..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése