Negyedik fejezet

Ne haragudjatok, hogy csak most írok, de nagyon elfoglalt voltam mostanában. Ígérem mindent be fogok pótolni! :) Viszont aminek én nagyon örülök, hogy már több, mint 350-en látogattátok meg a blogomat! Remélem ez után is minél többen fogják, fogjátok. <3 
Mostantól szerintem kicsit lefogom lassítani a történteket, hiszen eddig annyira siettettem a dolgokat, feleslegesen. Ugyanis van időm. Merem azt is remélni, hogy ez nem jelent nektek problémát, ha esetleg mégis, írjátok meg nyugodtan :)
Lehet kissé zavaró illetve feltűnő lesz a váltás az időkben de eddig múlt időben írtam, mivel a múltról mesélt, most azonban már a jelenben fogok. Várom a visszajelzéseket mindenkitől! 
Csók*




A meglepi estre felvettem egy fekete mini ruhácskát, kis masnival az oldalán, hajamat begöndörítettem és kentem magamra a szokásosnál egy kicsit több sminket. Ezzel úgy gondoltam kész is vagyok. Húgom is hasonlóan kicsípte magát csak ő egy sötétkék ruhát vett fel. Anya meg is lepődött, hogy hirtelen milyen csinosak tudunk lenni.
Amikor megérkeztünk a mexikói étterembe, körülnéztünk a téren, minden olyan volt mint amilyen az emlékeimben van a hasonló helyekről. Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Imádtam, imádtuk a mexikói kajákat és a mexikói hangulatot. Egyik gyereknapra a szüleink ki is vittek minket Mexikóba, csak nem egy napra, hanem két hétre. Nagyon élveztük minden napját, és szívesen visszamennénk oda akármikor.
Kaptunk kalapokat, aminek kifejezetten örültem, majd leültünk enni. Elkezdtünk beszélgetni mindenféle témáról; fiúkról, barátokról, az itteni életünkről. Elmeséltem, hogy tetszik nekem a szomszéd srác, és hogy a többiekkel is milyen jó barátok lettünk Karinnal. Barátokat még nem igazán találtunk, de azt hiszem, ahogy elkezdődik a suli, amit már nagyon várok, egyre több lesz. Anya mindeközben azt is elmondta, hogy szeretne nekem a 17. születésnapomra rendezni egy kerti partit, ahová akárkit meghívhatok. Igazából mivel még alig ismerünk itt pár embert, túl sok személyre nem számíthat a bulimon, de ahogyan a srácokat ismerem, így is lehet jó hangulat.
Még körülbelül másfél óráig ott ültünk az étteremben, majd elmentünk sétálni a  parkba. Igen, a parkba. A parktól mindig rossz érzés fog el, és feltör bennem a bűntudat. De anyuék megnyugtattak,.. minden rendben van. Nem, nincs..de elhitették velem. Még sétáltunk egy darabig majd olyan este 9 fele haza értünk. Mivel nagyon hosszú volt ez a nap, ezért csak átöltöztem, rendbe szedtem kicsit magam és lefeküdtem aludni.
Olyan 11 óra fele csörögni kezdett a telefonom. Káromkodások mellett felvettem a telefont és beleszóltam:
- Haló?
- Ó, szia Emili. Felkeltettelek? - érdeklődött az illető a telefon másik feléről. Legszívesebben kinyomtam volna egyből a telefont, hiszen rendkívül fáradt voltam, de ehelyett inkább morcosan válaszoltam a kérdésére.
- Igen, de már mindegy - vágtam rá közönyösen - De most már mond csak, ki vagy és mit szeretnél? - kíváncsiskodtam, ugyanis eléggé ismerős volt a fiú hangja.
- Ja igen, Zayn vagyok. Nem gondoltam, hogy már alszol..Ne haragudj rám.
- Nem haragszom, de elmondod miért hívtál?
- Persze, arra számítottam, tudunk egy kicsit dumálni. De ha már késő van akkor mi lenne ha holnap összefutnánk?
- Oké, benne vagyok. - nyitottam tágabbra szemeimet, mert tényleg felkeltette a dolog az érdeklődésemet. Magamban már sokszor gondolkoztam azon, mit is csinálnánk mi ketten, együtt. Így hát rá kérdeztem, ő mit akar.  - Mit szeretnél csinálni?
- Medencézzünk! - mondta, és éreztem a hangján, ahogy elmosolyodik. Valószínűleg örült neki annak hogy rábíztam a programválasztást, mert így kedvére tehet. - Gyere vagy gyertek át Karinnal holnap 3 óra fele.
- Rendben van, jóéjt Zayn. - vettem rövidre a szót, majd kinyomtam a telefont és széles vigyorral az arcomon álomba szenderültem.
Reggel kifejezetten nyúzottan keltem. Nem is mertem bemenni a mosdóba, féltem milyen látvány fogad, amint a tükörbe állok. Körbenéztem a házba, keresve húgomat, szólni neki a medencés dologról. Azonban sehol sem találtam, pedig az egész házat végig kutattam. Gondoltam elment anyuval dolgozni, vagy a fene tudja, elment valahova amiről nekem nem szólt, ezért fogtam magam és elindultam enni valamit. Mikor a hűtőt nyitottam akkor vettem észre a kis rózsaszín cetlit amin az ált: Karin eljött velem dolgozni, ne nagyon keresd. Délután itthon vagyunk, vigyázz magadra. Sok puszi. 
Valahogy sejtettem - gondoltam és kipakoltam valami ehetőt a hűtőből. Mivel már dél volt, miszerint vége a kedvenc műsoromnak, amit reggel valamit este játszanak le a tévében, nem ültem le elé. Inkább felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat. A közösségi oldalakon nem találtam semmi érdekeset, szokás szerint, ezért beindítottam valami filmet amit a movies mappában találtam meg.
Több, mint másfél óráig ültem a képernyő előtt, mivel nagyon elragadott a film. Két lány Párizsba utazott az egyik lány unokatestvérének a lakásába, mivel egyik kedvenc bandájuknak a turnéját követik. Azonban a két lány találkozik a reptéren egy sráccal, aki megtudja azáltal, hogy hazaviszi őket, a lakásuk pontos címét. Mivel a fiú kereskedőknek dolgozik, így könnyen továbbadja az adatokat társainak, akik elkapják a két lányt, és elviszik őket. Ugyanis Párizsban ez időkben leánykereskedelem folyik. Az főszereplő lány édesapja egész életében terrorelhárítóként dolgozik, és így is, hogy nyugdíjas lett azóta, lánya keresésére, valamint megmentésére indul... 
Mikor vége lett a filmnek, rápillantottam az órámra, ami ekkorra már egy óra negyvenkettőt mutatott, gondoltam gyorsan lezuhanyzom és utána elkezdek készülődni a Zaynnel való találkozásra.
Felkötöttem egy kontyba a hajamat, hiszen a vízben úgyis csak zavarna, ha az arcomba lóg. Így pedig lehet megúszom, hogy a hajam vizes legyen. Felvettem a legújabb bikinimet, ami legjobban passzol a vörös hajamhoz, a fürdőruha fölé egy egyszerű nyárias fehér ruhát húztam.
Mivel én mindenhova legalább 10 perccel hamarabb érkezek, óra ötvenkor már a bejárati ajtónkat zártam kulcsra. Kerítés a mi kis városunkban nem igazán van, hiszen ez egy felettébb biztonságos hely, így könnyedén átsétáltam a pázsitunkon a szomszéd kapujáig, nekik ugyanis van. Nem azért mert olyan sűrűn törnének be, de azért az senkinek sem lenne jó, ha a rajongók megtudnák, hogy itt lakik a híres One Direction és csoportokba tömörülnének egyből az ajtójuk előtt.

~ Na és ez után gondolkozik el az ember azon, vajon minket miért engednek ennyire közel magukhoz a srácok? Én az a fajta lány voltam mióta csak élek, és még most is ehhez ragaszkodom, miszerint lehet minden ember egyforma. Sosem viselkedtem bohóc módjára amikor megláttam egy hírességet, és mivel anyu a divatszakmában él, néhai édesapám pedig filmrendezőként dolgozott, viszonylag sokkal futottam már össze kisebb korom óta. Volt egy barátnőm is, Sam, aki egy roppantul híres modell. Vele ugyanúgy tudtam viselkedni, mint az összes többi barátnőmmel. Sajnos Sam külföldre költözött azóta pedig nem tartjuk a kapcsolatot, de hasonlóképpen barátként tudnék kezelni akármilyen "sztárt". Viszont egyvalamibe sohasem gondoltam bele. Milyen lehet egy híres, átkozottul helyes énekessel járni. Mindig is csak azon volt a hangsúly, hogy esetleg barátomnak tudok fogadni egy nálam híresebb embert, de közelebbi kapcsolatról nem is álmodoztam. Húgom meg mivel már szerepelt apám egyik filmjében, ő is elég ismertnek számít. Szóval mi cseppet sem számítunk hétköznapi sikítozó rajongóknak, akik bármit megtennének még egy használt zsebkendőért, ha azt kedvenc sztárjuk használta. ~

Mikor megnyomom a csengőt az ajtón kívül is hallom a kellemes zenéjét. Kicsit el is bambulok miközben várom, hogy valaki ajtót nyisson, de ebből Zayn széles vigyorral az arcán kissé hangosabbra sikerült köszönése ébreszt fel.
- Óóó, szia Emili. - odalép hozzám és átölel szorosan. A hasamban pillangók szállingóznak a fejemben pedig minden összekavarodik. Többször is ölelt már át Zayn. De mindig egyre jobb és jobb érzés ilyen közel tudni magamhoz. Nem járunk, és azt hiszem nem is vagyok szerelmes belé, de annál inkább vonzódom hozzá. Szeretem a közelségét.
- Szia - köszönök neki én is mikor már engedett a szorításból. Betessékelt a házba mire én körülnéztem, azonban furcsa módon nem látok senkit sem ott. - Többiek?
- Nincsenek itthon. Legtöbben a barátnőjükkel vannak, bár szerintem Niall valami gyorsétteremben tömi magát. - erre a kijelentésére halkan felnevetek és ő is elvigyorodik. Kicsit komolyabbra veszi a szót de a szája szélén még mindig ott ül az az apró mosoly. - Na, kimegyünk?
Bólintok, majd kiindulunk a hátsó udvarra, ahol a hatalmas medence található. Zayn ledobja magáról a pólóját amibe én teljesen mértékben belepirulok. Volt már barátom akinek láttam a felsőtestét többször is ruha nélkül, azonban Zayn-nél ez egészen más. Én sem értem pontosan mitől viselkedem így, de a ruhámat magamról én nem merem levenni. Zayn néz rám tágra nyílt szemekkel mikor felbukkan a víz alól - Nem jössz?
Rá mosolygok és leülök a medence szélére még mindig ruhában. Ő mellém úszik karjával rátámaszkodik a medence párkányára és azzal az igéző barna szemét az enyéimbe fúrja. Komolynak látszik egészen addig míg egy huncut vigyorral a szája sarkában felteszi a kérdést - Csak nem szégyenlős vagy?
Úgy érzem teljesen elvörösödik az egész arcom, ezért szemeimet lesütöm. Nem merek válaszolni, talán hülyének néz. Összeszedem magam, majd mosolyogva rákacsintottam - Nem, dehogy.
- Akkor miért nem jössz be..? - kérdezősködik tovább...jogosan, hiszen még mindig rajtam van a fehér ruhám amit nem igazán szeretnék levenni, mert túl sokat engedne láttatni a testemből. Sosem voltam igazán megelégedve az alakommal. Nem vagyok igazán vékony, viszont túlsúlyosnak sem nevezném magamat. Rengetegen mondták, hogy büszke lehetnék rá, hiszen nagyon is kegyes volt hozzám a természet. Nem, ez nem azt jelenti, hogy a legtöbb helyen eltúlzottan méretes vagyok, inkább csak az a pont jó kategória. Hallottam már dolgokat, miszerint a fiúk a nagy mellű nőket kedvelik, azonban a férfiakról hallottak ezeket a tényeket cáfolják. Ők állítólag azokhoz inkább vonzódnak ami pont illik egy nő alakjához.
- Ha nem jössz be, magam doblak a vízbe - szól rám fenyegetőbben Zayn, mire azt sem tudom, mit is válaszolhatnék. Csak hebegek-habogok valami olyasmit, hogy fogalmam sincs jó ötlet-e levenni ruhámat, majd körülnézek a kerten. A következő pár másodperc eseménye szörnyen gyorsan lejátszódtak. Zayn kimászik a medencéből odajön mögém, felkap az ölébe majd velem együtt a vízbe veti magát. Majdnem egy fél percbe telt mire rendesen ki tudtam kászálódni a medence szélére, hogy kicsit összeszedjem magam.
- Még most sem veszed le a ruhádat? Hiszen már nem sok mindent takar - néz rám kajánul mire én végignézek bőrig ázott testemen amin testhez simul fehér ruhám és minden látszik ami alatta van.
- De, lehet jobban járnék - mosolygok rá ezúttal én is majd a vizes ruhámat kiteszem a medence mellett lévő székre. Zayn oda úszik mellém és mélyen a szemembe vájja az övéit. Ó, azok a gyönyörű barna szemek. Ráteszi a kezét a oldalamra amelybe egyből beleremegek. Biztatóan rám mosolyog, majd pár centiméterrel lejjebb csúztatja kézfejét amely ezúttal a csípőmön időzik el. Közelebb hajol hozzám, száját az enyémre illeszti, és olyan édesen mint még fiú sohasem csókot lehel ajkaimra. Liba bőr fut végig egész testemen mikor az egyszerű csókunkból csókolózás lesz. Egyik kezét a hátamra teszi, a másikkal pedig a csípőmnél fogva közelebb húz magához. Az én eddig testem mellett heverő karjaimat a nyaka köré fonom. Mikor kezemet mellkasára csúztatom Zayn parányit eltávolodik tőlem. Érdeklődően végig néz rajtam, majd felteszi a kérdést - Te is annyira szeretnéd ezt mint én? - Nem gondolkodtat el, hogy mire gondolhat, hiszen minden világos, azonban mégsem bírom szólásra nyitni a számat. Félőn mosolyogva felpillantok rá, majd egy apró bólintással jelzem, szeretném folytatni amit abbahagytunk. De még mielőtt Zayn újra megpuszilná a számat megszólal az az ismerősen kellemes dal, ami azt jelzi, valaki csengetett.

Harmadik fejezet

Este még beszélgettünk egy rövidebb ideig, aztán elindultunk haza.
- Akkor holnap - köszönt el Zayn és adott egy puszit az arcomra.
- Holnap. - mosolyogtam rá.
- Jó éjszakát fiúk - köszöntünk el Karinnal, majd hazamentünk. Olyan 11 óra lehetett, de anya már aludt. Gondoltam korán kel, mert dolga van, ezért már nem keltettem fel. Elmentem én is aludni. A mai napon járt végig az eszem. Sokat agyaltam azon, mit kéne mondani neki, de végül álomba merültem..

"Hallgass a szívedre Emili!"
Mikor felkeltem ez a mondat járt a fejemben. Nem tudtam miért. Álmodtam, de nem emlékszem rá. Ez az egyetlen mondat ragadt meg bennem. Próbáltam visszaemlékezni az álmomra, sikertelenül..
Töprengtem még egy darabig, aztán kikászálódtam az ágyamból. Bementem a fürdőszobába. Kicsit megijedtem a tükörképemtől. Este nem mostam le a sminkemet, sőt meg sem mosakodtam rendesen. A hajam szanaszét állt, a tegnapi sminkem teljesen elmosódott. Gyorsan lezuhanyoztam, rendbe szedtem magam. Felvettem egy rövid nacit meg valami itthoni pólót és lementem reggelizni. Anya már nem volt otthon, sejtettem, hogy nem lesz. Egy cetli volt a hűtőre ragasztva. Oda mentem megnézni, mi áll rajta.
"Korán be kellett mennem! Reggelizzetek, legyetek jók! Kora délután itthon vagyok! Estére ne szervezzetek semmit, meglepim van számotokra. puszi"
- Hmm, miféle meglepi - ezen gondolkoztam amikor lejött Karin. - Jó reggelt!
- Neked is. Anyu? - kérdezte.
- Elment, délután itt lesz. Tessék olvasd el. - mutattam meg neki is a papírt.
- Szerinted milyen meglepetése van? - nézett rám nagyra nyílt szemekkel.
- Fogalmam sincs, majd meglátjuk - válaszoltam. - Most megyek, találkozóm van Zaynnel. - kacsintottam rá.
- Aztán okosan - nevetett fel. - Emili! Majd mindent mesélj el. - vette kicsit komolyabbra a szót, de még mindig mosolygott.
- Mindenképp - mondtam, aztán felmentem a szobámba készülődni. Felvettem egy kék farmeringet, alá egy fekete ujjatlant, egy fehér shortot és feltettem pár karkötőt. A hajamat átvasaltam, a frufrumat feltűztem. Kentem magamra natúr sminket, és voálá. Úgy éreztem készen is vagyok. Rácsörögtem Zayn-re, hogy indulhatunk-e. Azt válaszolta, igen, és 10 perc múlva elém jön. Ez azért vicces, mert a szomszédban lakik. De nem gond, nagyon udvarias tőle.
- Megyeeek! - kiabáltam fel Karinnak. - Hívj ha kellek! - meg sem vártam míg válaszol, kiléptem a házból. Zayn már ott várt. Rám mosolygott és én akaratlanul is elpirultam. Miért pirulok el folyton, ha csak rám mosolyog, kacsint vagy akármi...? Megindultam felé, adtam neki egy puszit az arcára, majd átöleltem. Viszonozta az ölelésem. Pár másodpercig még így álltunk, de amikor a fülembe súgta - Mennünk kéne - azonnal elengedtem és intettem, hogy menjünk.
- Azért ennyire nem sietős - kacagott.
- Te mondtad, hogy menni kéne - néztem rá furcsán. - Akkor gyere!
- És hova szeretnél menni?
- Mondjuk a parkba..., vagy várj, inkább oda ne.. menjünk egy kávézóba. - válaszoltam, és vártam, mit reagál rá. Bólintott egyet, majd elindultunk. Csak mentünk egymás mellett mindenféle semleges témáról beszélve, mint pl. az időjárás, vagy hogy mit szeret Londonban.. Aztán rátért a lényegre. Addigra már egy elegáns teázó, kávézó előtt voltunk, ezért csak annyit mondtam, menjünk be és ott folytatjuk. Rendeltünk egy-egy kávét, kerestünk szabad asztal, majd leültünk.
- Tudod Emili, már akkor nagyon megtetszettél amikor elsőnek megláttalak. Megörültem, hogy egy ilyen csinos és kedves lány költözött a szomszédunkba. Sokat beszéltünk, annál többet voltunk együtt. Mindez idő alatt megkedveltelek, nem is kicsit. És a csókunk... nos. Ahogy akkor is elmondtam, mindennél jobban vágytam rám, hogy akkor és ott megcsókolj. De erre ugyanúgy vágytam máskor is, talán most is.. Én nem szeretnék erőltetni semmit. Rád bízom, mond el mit gondolsz erről. Mert én benne lennék még néhány randiban.. - elmondta, mindent elmondott. Nagyon meglepődtem. Meg sem bírtam szólalni. Mélyen a szemébe néztem. Válaszolni akartam rá, de még nem mertem.. Kellett pár másodperc, hogy összeszedjem magam. Ezt láthatta is rajta, mert felsóhajtott..
- Nem akarom húzni az időt.. vonzódom hozzád már egy ideje. Mindennél többet jelentett, amikor a parkban, amikor, szóval tudod mikor.. oda jöttél, és nem hagytál egyedül. - az egyedül szónál lesütöttem a szemem. Fájtak a szavaim. Nekem fájtak. Feltört bennem néhány emlék az elmúlt időszakról. Nem sírhattam megint. Most nem. Elnyeltem a gondolatot, és újra Zayn szemébe néztem. - Akarom, hogy folytassuk amit elkezdtünk..
- Örülök a döntésednek - vigyorgott rám eszméletlen édesen. Beszélgettünk még néhány fontosabb információról. Megdumáltuk azt is, mikor találkozunk hasonlóan legközelebb. Öt óra körül hazakísért, mivel anya már írt, hogy lassan mennem kéne. A kapuban állva megölelt, majd kicsit engedve az ölelésből a szemembe nézett. Megkérdezte tőlem - Szabad? - habozás nélkül bólintottam, mire közelebb hajolt, száját az enyémre tapasztotta.
Amikor elhajoltam, ő is elhajolt, még egyszer átölelt, majd eltávolodott, intett egy hello-t, rám kacsintott és elindult hazafele.
- Á, ez fantasztikus.. - mondtam hangosan, amikor becsuktam magam mögött az ajtót. Végigcsúsztam a falnál és leültem a földre. Csak bámultam magam elé miközben mosolyogtam.
- Mivan veled Emili? - nézett rám anya kérdőn - Mi ez a nagy mosoly? - de ahogy komolyabban szemügyre vett ő is elkezdett mosolyogni. Sőt ahogy anya mosolyog az már inkább vigyorgás.
- Most inkább kelj fel és induljunk, út közben meg majd mesélsz. Rendben? - utasított, azonban továbbra sem hagyta abba a mosolygást.. Elvitt minket a meglepi helyre, aminek eszeveszetten örültünk. Régen sokszor jártunk ehhez hasonló helyekre, és imádtuk.. Anyu nagyon jól tudta, jókor hozott minket jó helyre. Ez kellett ahhoz, hogy összetartsuk a családot és tartsunk egy csajos estét.

Második fejezet

Már vagy egy hónap telt el apu halála óta. Nagyon lassan teltek a napok. Nem tudtam magammal már mit kezdeni. Sírtam, zokogtam, alig mentem ki itthonról. Zayn elég sokszor járt át hozzánk, volt amikor a fiúkat is hozta magával. Nem hülyéskedtek, tudták, komoly dolog ami történt. Karinnak körülbelül két hét utána mondtuk csak el. Elkeseredett, magába fordult. Azóta szerintem nem is hagyta el a szobáját. Anya vitt fel neki étel, italt. Nem foglalkozott semmivel és senkivel. Tegnap viszont lejött, beszéltünk. Átbeszéltünk mindent. Az elmúlt egy hónapot, és az azelőttieket is. Kissé sajnáltattuk magunkat. De később elhatároztuk, nem élhetünk így örökké. Apa biztosan haragudna azért, ha gyászolva, fekete hétköznapokkal élnénk le az életünket. Ő mindig vidám volt, mindig nevetett, szórakoztatott. Szerette ha mosolygunk. Az ő szavaival 'szerelmes vagyok a nevetésetekbe'.. Mi pedig szerettük őt, szerettük és most és szeretjük. Örökké szeretni fogjuk, nem lehetne nála jobb apánk. És attól, hogy kitérünk a szürke napjainkból, még hiányozni fog, és rengeteget fogunk rá gondolni. Csak változtatunk, egy kicsit másabb életet kezdünk el..
- Lányok nekem most mennem kell.. vigyázzatok magatokra! - köszönt el anyu, majd nyomott egy-egy puszit az arcunkra.
- Mit csináljunk Emili? Annyit ültünk már itthon. - mondta a kishúgom szomorúan.
- Talán ki kéne mozdulnunk... menjünk át a szomszédba - ajánlottam fel kis mosollyal. Elmentem lezuhanyozni és felvettem egy virágmintás szoknyát egy fehér ujjatlannal. Kentem magamra egy kis sminket, és kiengedve hagytam göndör vörös hajamat, amit mellesleg imádok. Mire elkészültem már Karin is kész volt, így elindultunk. Megcsörgettem Zayn-t, hogy ha nem gond átugrunk. Természetesen nem jelentett nekik gondot.
- Mi a helyzet csajok? - üdvözölt Harry ahogy beléptünk az ajtón. - Kezdünk feléledni, azt hiszem - nyögte ki a húgom. - Gyertek játszunk valamit, tudjunk meg titkos dolgokat a másikról.. hmm - nézett ránk rafináltan Zayn.
Legalább nem unatkozunk, és nem kell önsajnáltatásba merülnünk - gondoltam..
- Mit szeretnétek? Activity, Felelsz vagy mersz vagy valami más?
- Legyen felelsz vagy mersz! - kiabált Liam - Én is játszok!
Elkezdtünk játszani, mindenféle hülyeséget kérdeztek és kellett csinálnunk. Egyszer rajtam volt a sor, és Karin kérdezett.. - Nos nővérkém, felelsz vagy mersz? - nézett rám gonoszan. - Talán merek..
- Áhááá, remek. - nevetett fel.. - Csókold meg Zayn-t. - jelentette ki, mintha ez csak alapvető kérés lenne.
Összenéztünk Zaynnel.. rám kacsintott. Megijedtem. Akarja-e vajon. Ha nem miért kacsintott volna?! Erőt vettem magamon, oda csúsztam mellé. - Akarod? - súgtam a fülébe, miközben kicsit elpirultam. - Mindennél jobban - válaszolta. Beleremegtem a válaszába. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Megfogta a derekamat, közelebb húzott magához. Nem tarthatott sokáig a csókunk, de nagyon élveztem. Ránéztem Zayn-re. Mosolygott. Tényleg, őszintén mosolygott. Megfogta a kezem és a fülembe súgta - Akarod máskor is? - a szívem hevesen kalapált. Hirtelen azt sem tudtam mit mondhatnék erre. Nem kellett gondolkodnom a válaszon. Egyértelmű volt. Mégis féltem kimondani. Biztos azt hiszi nem tudom eldönteni. Majd bólintottam egyet, és lesütöttem a szemem. Tényleg akartam. Megölelt, magamba szívtam az illatát, mint ahogyan az első alkalommal a parkban. Úgy éreztem itt szeretnék maradni, így, vele. De mivel a többiek szóltak, hogy folytassuk engedett az ölelésből, lazán átkarolta az oldalamat. Így játszottunk még hosszabb ideig. De egyszer feltört bennem egy érzés. Hiányérzet. Kimentem a konyhába tölteni magamnak egy pohár vizet. Rosszul éreztem magam. Szédültem. - Emili jól vagy? Jézusom nagyon elsápadtál.... - nézett rám aggódóan azokkal a gyönyörű barna szemeivel Zayn. - Szerinted rossz ötlet volt? - kérdeztem tőle teljes komolysággal. - Miről beszélsz? - biztosan tudta mire gondolok, csak várta, hogy én mondjam ki. - A csókunkra..szerinted.. - Nem! - vágott közbe.. - Emili, én nem bántam meg, semmit. Az utána lévő kérdésemet sem. Meg kéne ezt beszélnünk egy nyugisabb helyen. Nem gondolod? - nézett mélyen a szemembe.. - De, nem ártana - válaszoltam halkabban. - Rendben, de most menjünk vissza hozzájuk. Oké? - Persze - bólintottam..

Első fejezet

- Szia anya - köszöntem amikor lementem reggelizni. - Jó reggelt kincsem, ott van a reggeli, egyetek. Majd délután jövök, csak most sietek mert délre bent kell lennem.. - hadarta, majd nyomott egy puszit az arcomra és elment.
Elkezdtem enni, mire Karin is lejött és elkezdte mesélni, hogy milyen fiút is látott.. - Nem egyedül volt.. először egy szőke hajú fiút láttam, következőnek meg két barnát.. mindegyik szív döglesztő.. vajon hányan vannak összesen?.... - Ahogy mesélte a dolgokat teljesen elbambultam és már csak arra lettem figyelmes amikor megkérdezte - És te mit gondolsz erről?
Kicsit kellemetlenül de kimagyaráztam magam, majd felmentem lezuhanyozni, felvettem egy rövid nacit és egy fehér hosszú ujjú felsőt, a hajamat összekötöttem, és végül tettem magamra egy kis sminket is. Mire végeztem pont kopogott húgom, hogy mehetünk-e. Rávágtam egy aham-ot és elindultunk..
- Szerinted mit fognak szólni, hogy csak úgy becsöngetünk? - kérdezte. - Fogalmam sincs, lehet fordult már velük ilyesmi, és különben is, nem mindegy? Csak összebarátkozunk valahogy.. - mondtam, de kicsit megijedtem, mivel márt a kapuban álltunk. Becsöngettünk, és egy iszonyú helyes barna hajú, barna szemű fiú nyitott ajtót. - Hello, izé, most költöztünk ide a szomszédba, gondoltam ismerkedhetnénk - mondtam kicsit szégyenlősen. - Sziasztok, gyertek csak be - intett, majd felkiabált - Srácok, vendégeink vannak!... Üljetek csak le - szólt újra hozzánk. - Hogy hívnak titeket? - kérdezte érdeklődve. Tényleg érdeklődött, hmm ez aranyos. - Én Emili vagyok, ő pedig a húgom Karin. Most költöztünk ide Berlinből..és gondoltam - Ismerkedhetnénk, igen igen. - szakított félbe - Az én nevem Zayn, de gondolom ezt már tudjátok.. - mosolygott.. Honnan kéne tudnunk? Ezt nem értem..na mindegy - A többieket bemutassam vagy nem szükséges? - Mi? Mi az hogy nem szükséges? Itt van pár állati jóképű srác, és miért kérdezi meg tőlünk, hogy szükséges-e....? - Hát nem ismerjük egyikőtöket sem, szóval jó lenne, ha bemutatnád őket is - válaszoltam neki zavartan. - Nem ismertek minket? Miért nem? Nem szeretitek a zenénket? - kérdezősködött kicsit értetlenkedve.. - Nem tudom mire célzol, honnan kéne ismernünk? - Mi vagyunk a One Direction... tudod.. az X-faktorból.. - nem rémlett, erőteljesen gondolkoztam, de nem jutottam semmire.. - Mondjuk ha Berlinből származtok..lehet odáig még nem jutott el a hírnév. - vigyorgott édesen. - Kértek valamit inni esetleg? - kérdezte meg tőlünk Liam. - Igen, köszönjük, akármi jöhet - válaszolt ezúttal Karin..
Elég sokáig beszélgettünk, mindenféle dologról, de mivel már későre járt, úgy gondoltuk ideje menni.
- Nagyon szépen köszönjük, hogy itt lehettünk, remélem majd összefutunk a napokban! - mosolyogtam rájuk miközben indultam az ajtó felé. - Hé Emili, nincs kedved eljönni holnap sétálni a városba velem? - kérdezte meg tőlem Zayn kicsit személyesebben. Úristen, alig kaptam levegőt, de végül nehezen kimondtam - De van, miért is ne - válaszoltam - Akkor hát sziasztok - köszöntünk el Karinnal, és hazafele vettük az irányt.
- Emilii, mit mondott neked Zayn? Mindenre kíváncsi vagyok! - támadott le a húgom amint beértünk a házba.. - Ki az a Zayn? - kérdezte anyu, aki már egy ideje hazaért - Ja, csak a szomszéd srác, ott voltunk ma náluk, kicsit összeismerkedtünk - mondta Karin. Elmeséltünk anyának mindent, ami ma volt, majd később a húgomnak is elmondtam mindent, amit tudni akart. Már este 9 lehetett, és mivel semmihez nem volt már kedvem, úgy döntöttem alszok, vagyis próbálok, mert végig Zayn járt a fejemben.
Olyan 10 óra körül kisomfordáltam a fürdőszobámba, megmosakodtam és lementem enni. Anya már fent volt, valakivel telefonált, komolynak tűnt. Szépen megreggeliztem, felmentem a szobámba, lezuhanyoztam és felöltöztem. - Kicsim bejöhetek? - kérdezte anya az ajtóban állva. - Persze, gyere csak be. Mi történt? - kérdeztem.. - Tudod apád az új filmje forgatására ment ki New Yorkba.... - mindent elmesélt, elmondta amiket neki mondtak telefonba, miszerint apámat kint megkéselték.. szörnyen zokogott, de én nem tudtam végig hallgatni, bementem a fürdőszobába és térdre estem.. nem tudtam mit tehetek.. apám akivel így is alig tudok találkozni a forgatásai és az utazgatásai során... meghal... itt hagy minket... el sem búcsúzhattunk.. Nem akartam semmit sem csinálni, csak sírni, és egyedül lenni.. anyu bejött utánam, megölelt, és kérte, hogy még ne szóljak Karinnak. Ne mutassam neki, hogy baj van.. lehet rosszabbul fogná fel mint én, és az senkinek sem lenne jó. Csak megnehezítené az egészet.. Erőt vettem magam, majd elmentem sétálni. Találtam egy parkot, leültem a fűbe a patak mellé, gondolkodtam, MIÉRT PONT Ő? Ez lehetetlen. Nagyon fájt. Nagyon fájt legbelül. Nem bírtam tovább tartani. Megint sírtam. Nem töröltem le könnyeimet. Hagytam hogy végig folyhassanak az arcomon. Azt kívántam bárcsak ne történt volna ez meg. Nem most, és nem velem.
Valaki megérintette a hátamat, végigsimította a karomat, majd leült mellém. Szorosan magához ölelt, nem kérdezett semmit, ült mellettem csendben, és letörölte a könnyeimet. Nem tudom pontosan, de egy órát biztosan ülhettünk ugyanebben a pózban. Igazából még nem éreztem az ölelését, hiszen most ismertem meg. De az illatáról egyből megtudtam, hogy aki ott volt velem, az nem más mint Zayn..Hatalmas lelki erőt adott, hogy velem maradt, nem ment el egyből amikor reménytelennek látta a helyzetet. Felnéztem rá. Láttam a gyönyörű barna szemében, átérzi mindazt, amit én érzek. Még mindig nem szólt hozzám, csak nézett, nézett elkeseredve. Pár perc után én szólaltam meg.. - Miért? - egy szóból megértette mire gondolok. - Nem hagyhattalak magadra, így nem.

Bevezetés

 

Kiszálltunk a kocsiból, ránéztem az új házunkra, és csak egyetlen egy szót tudtam kinyögni - Gyönyörű! 
Az elején, amikor anya közölte velem, hogy elköltözünk, egyáltalán nem lelkesedtem érte..hiszen imádtam Berlinben élni. Ott nőttem fel és ott van minden amihez ragaszkodom.. De mivel anyát áthelyezték egy híres divat céghez, így muszáj volt nekem és a húgomnak anyuval Londonba költöznünk. 
- Gyertek nézzünk körül - szólt Karin, a kishúgom hatalmas lelkesedéssel.
Ahogy végignéztünk a kerten, a kerti tavon, benne halakkal.. a medencén és mindenen ami az udvaron van, kezdett megjönni az életkedvem.
Bementünk a házba, a konyha és a nappali egybenyílt, egy hatalmas teret láttunk. Karinnal felszaladtunk az emeletre megkeresni a szobánkat. Jobb volt mint amire számítottam. Saját fürdőszoba, erkély, nagy helyiség. Fantasztikus. 
- Lányok! megjöttek a bútorok! - kiabált anyu, mire mindketten lesiettünk.
Pár óra alatt egész otthonosan berendeztük a házat, de mivel későre járt elmentünk aludni. Reggel Karin ébresztett azzal, hogy a szomszédban látott valami helyes fiúcskát és meg kéne ismernünk.. gondoltam miért is ne? hiszen ha már itt fogunk élni, kell az ismeretség, főleg ha a szomszéd jó pasi.